SZERZŐ: Hogy emlékszel vissza a Bajor temetésére?
KÁLLAI FERENC: Demonstráció volt. Mai fejjel ezt nehéz megérteni. Hogy ezekre a színészóriásokra hogyan tekintett az ország. Somlay, Bajor, Csortos, a többiek. Nem egyszerűen színészek voltak, hanem valóságos intézmények. Nem tévékabaréban lettek népszerűek, ha érted, hogy mire gondolok. Valódi alakítások voltak mögöttük. Aranyfedezet. Gyémánt fedezet! Hitelük volt, mert hitelesek voltak. Minden esetleges emberi gyarlóságuk ellenére.
SZERZŐ: Szerinted milyen színészi sors várt volna Bajor Gizire, ha megöregszik?
KÁLLAI FERENC: Haláláig becsülték volna. Halál biztos. Dehát, erről ő is gondoskodott. A közelébe sem engedte azt, akiről úgy gondolta, hogy a riválisa lehet. A politika minden szeszélyét végigtáncolta. Ambrus, Hevesi,Németh Antal, Major...
SZERZŐ: Major Tamás milyen viszonyban volt ezekkel a nagyszabású „színészeivel"?
KÁLLAI FERENC: Okos viszonyban.
SZERZŐ: Velük szemben nem akarta játszani a nagy hatalmú igazgatót?
KÁLLAI FERENC: Á! Dehogy! Somlay különben is bent volt a pártban. Persze, csak úgy... érintőlegesen. Más volt ez akkor, tudod. Nekem is elém tett egy ívet Bárdos Artúr és azt mondta: „Fiam, nehogy rángassák magát a pártok. Itt van ez a Szociáldemokrata párt, lépjen be, és nyugalma lesz." Aláírtam. Jött az egyesülés. El is tartott ötvenhatig.
SZERZŐ: Nem léptél vissza az MSZMP-be?
KÁLLAI FERENC: Nem. Pedig nagyon kerülgettek. Volt egy nagyon rendes kerületi párttitkár, aki különösen kapacitált. „Magának köztünk van a helye!" „Nézze - feleltem -, nekem az illegalitásról mindig a szerelmi randevúk jutnak az eszembe..." Megértette.
SZERZŐ: Mondd, mennyire volt őszinte a gyász színházon belül ennél a két halálesetnél?
KÁLLAI FERENC: Őszinte volt. Mindenki tudta, hogy kit veszítettünk el. Nem volt jobb- meg baloldal, kommunista, polgári. Mindenki sírt.
SZERZŐ: Major is?
KÁLLAI FERENC: Abszolút. Abszolút.
SZERZŐ: Halász Gézára emlékszel?
KÁLLAI FERENC: Hogyne. Bara Margit férje volt. Nagy szerelem, együtt jöttek át Erdélyből. De Géza iszonyatos nagy alkoholista volt. Már elhagyott állapotában követte el az öngyilkosságot.
SZERZŐ: Milyen színész volt?
KÁLLAI FERENC: Gyönyörűszép férfi volt, és középszerű színész. Amikor szép embert kellett játszani, akkor mindig hiteles volt. Molnár Ferenc darabokban szerepeltették, kisebb szerelmes szerepeket játszott. Én keveset láttam színpadon. Növendék koromban katona volt, akkor azért nem. Amikor pedig átjöttek Margittal 1955 nyarán, az elég rövid idő volt. Nem tudom értékelni. De nem igazán ismerték el mint jó színészt. Margit viszont olyan volt... Őt körbe lehetett szeretni. Tüneményes ember volt. Szegény Margitot aztán körbefonták, körbenyálazták valami ronda pletykával, tudod jól. De annak is fültanúja voltam, amikor kiderült, hogy az egyik kiváló színészünk mindent elkövet azért, hogy Margit elkerüljön a színháztól. Mert a feleségét szerette volna behozni az ő szerepkörére. Igaz, hogy akkor talán már Margit is unta kicsit a szakmát... Tüneményes ember. Nagyon lehetett őt szeretni. Nagy vesztesége a szakmának, hogy olyan hamar eltűnt a színpadról.
SZERZŐ: Halász Géza öngyilkossága egy alkoholista vagy inkább egy meghasonlott ember tette volt-e?
KÁLLAI FERENC: Nem tudnék rá felelősséggel válaszolni.
SZERZŐ: Él még olyan ember, aki a társulatból közelebb állt hozzá?
KÁLLAI FERENC: Gézához? Nem is tudom. Talán Bessenyei Feri.
SZERZŐ: Raksányi „Kutyu"? Nem voltak ivócimborák?
KÁLLAI FERENC: Nem hiszem. De kérdezd meg őt. Kutyu mindig ki tud találni remek történeteket.
SZERZŐ: Nehéz szakma ez a tietek. Örökké szerepelni kell, és nem csak a színpadon, a közönség elŐtt. Mindig, reggeltôl estig, az utcán, a strandon, mindenütt.
KÁLLAI FERENC: Ripacséria... Szörnyű. Ezt elviselni egy úgynevezett privát típusú színésznek!? Én magam is sokszor meghasonlok, hogy hogy' az Istenben... Vannak közöttünk, akik nappal is bizonyítani akarják, hogy ők „színészek". Vagy csak akkor tudják. Ettől az ember herótot kap.
SZERZŐ: Te sose voltál ilyen?
KÁLLAI FERENC: Soha. Sőt! Szégyelltem, hogy színész vagyok. Latinovits privát viselkedését például nem tudtam elviselni.
SZERZŐ: Dolgoztál vele együtt.
KÁLLAI FERENC: Közvetlenül nem. De voltak éjszakai beszélgetéseink. Ő alkoholosabban, mint én. Amolyan barátságra hangoltabb beszélgetések voltak ezek, de én nem szerettem a Zoli jellemét.
SZERZŐ: Hogyan tudnád őt jellemezni, utólag?
KÁLLAI FERENC: Idegbajos volt. Beteg. Beleélte magát abba a szerepbe, hogy ő zseni. Nem kell sok egy színésznek. Kicsit tovább megy a határon, és már benne van. Menthetetlen. Ha nem lett volna neki Éva, Ruttkai, az árokszélen végezte volna.
