Gyerekgyár

A nő, akit Schmidtnek hívtak, de mivel alacsonyabb volt százhetven centiméternél, mindenki  csak  Schmidtkének  szólított,  odaadóan  bólintott. Leszokott  róla, hogy bármivel kapcsolatban  is véleményt nyilvánítson. Hitt a mozgalomban, de mióta a Lebensbornhoz került, szegény fejében nagy volt a zűrzavar. 1939-ben  alakult  ez  a  különös  szervezet. Mindaddig  szinte  észrevétlen maradt, amíg a vezetését maga Himmler nem vette át. A nagy és tekintélyes főnök  kiszámolta,  hogy  az  új  világháborúban  százezrével,  ha  nem milliószámra esnek majd el fiatal férfiak. Az ő létszámukkal megegyezik azoknak a hasonló korú nőknek a száma, akik emiatt kényszerűségből hajadonok maradnak. A mérleg egyértelmű gyermekveszteséget mutatott.

Ez a felismerés vezette el Himmlert addig a gondolatig, hogy a háborúban elesetteknek a haláluk előtt még eleget kell tenniük „biológiai" kötelességüknek. Elképzelése szerint egyetlen szőke fürtnek sem szabad addig nyírfakereszt alá, sírgödörbe kerülnie, amíg gazdája apává nem lesz. Természetesen a Lebensborn végső célja a tiszta északi faj szaporítása volt. Az SS vezetője ezért úgy gondolta, hogy összeköti a szükségest a hasznossal,  és  igyekezett  irányítása  alá vonni  a  faj  fejlődését. A mit  sem  sejtő pap, Gregor Mendel növényeken végzett kísérleteit a Harmadik Birodalom hatalmasai  egyszerűen  átültették  az  emberekre.  Céljaik  elérése  érdekében minden  eszközt  felhasználtak. Talán  semmi  sem mutatja  ezt  világosabban, mint a Lebensborn léte. A Lebensborné, amely nem volt más, mint a tisztesség belefojtása az őrületbe. Tisztátalan céljaik támogatására kitaláltak egy új tudományt, az úgynevezett „fajhigiéniát". Egy bizonyos Günther úr lett a butaság prófétája, aki meg is adta a morbid terv sava-borsát. Már a kisegítő iskolákban arról tanultak a gyerekek, hogy a német nép évszázadok során alakult ki különböző népek olvasztótégelyében. Ezzel a történelmi  folyamattal kellett a Westroff-Meyer-féle  férfiaknak  rövid úton  leszámolniuk. Ezek  az  urak  arra  készültek,  hogy  egy  új  fajt  hozzanak  létre, olyan módon, mint ahogy egy korhadó almafába friss, fiatal ágat oltanak...

- Jó - szólt az SS-őrnagy -, mára befejeztük.

- Hol van tulajdonképpen ez a központi otthon? - kérdezte Schmidtke.

- Lengyelországban - hangzott a válasz. - Egyelőre. Hamarosan azonban áttelepítjük Felső-Bajorországba.

- És a lányok... egyszerűen csak úgy... hajlandók?

- Ezt meg hogy érti? - kérdezte Westroff-Mayer élesen.

- Nos, én csak úgy gondoltam... Azt hiszem... a gyerekek...

- Mi van a gyerekekkel? - kérdezte a  férfi, és vészes  tekintettel nézett megemelt szemöldöke alól.

- Milyen anyák azok... akik a gyermekeiket...

Az SS-őrnagy feje dagadni kezdett. Húsos füle vörösen égett.

- Ne pocskondiázza ezeknek a nőknek az áldozatát, akik mindenkinél németebbek! - ordította.

Bevágta maga mögött az ajtót, és átviharzott a folyosón.

Még igen jelentős tennivalóink vannak a népnevelés terén - gondolta magában.