A város lebontásra ítélt negyedéből már régen kitelepítették a régi lakókat. Hamarosan jön nek az építőgépek, lánctalpak csikorognak, falak dőlnek a tetőkkel együtt, fáradhatatlan gumiszalagokra kerül a törmelék, léghajók pehelykönnyedén emelik majd a magasba az óriási konténereket. Aztán földszintes kis házak kerülnek ide, apró zöld kertekkel,.. Roland meglátta a tüzet. Narancssárga lángok nyaldostak falakból kiütött öreg ablakokat, ajtószárnyakat. Recsegett-ropogott a tűz. Nők és férfiak álltak mellette, ők is fura ruhákat viseltek. Egy lány vasláncot vetett a nyakába, két fiú középkori apródruhát hordott, egy behemót alak pedig eredeti páncélsisakot hordott a fején. De a legtöbben a Lindenéhez hasonló egyenruhákat viseltek. A tűz fölött kondérban főtt valami, fehéres pára keveredett gomolyogva a füsttel. Vagy tíz vad álldogált, az udvaron, többen szedett-vedett edényeiket készítették elő. Roland tudta: a csavargók íratlan törvénye szerint ő is odaállhat a kondérhoz, és kap is enni. Ugyanígy kapna ételt Perthben, Yellowstone-ban, Prágában vagy Kairóban is - a vadaknak a szolidaritás volt az egyik fő vonzerejük a fiatalok között. És a képzelt szabadság mítosza... Roland mégsem lépett a tűzhöz. Körülnézett. Itt van-e már? Azt mondta, délben találkozzanak ezen a tanyán. Vigyázniuk kell, nem veszélytelen a dolog. Amint így állt határozatlanul, megérezte, hogy nézik. A hátában egy tekintet... Lassan megfordult. Nem tehet hirtelen mozdulatokat, az feltűnhet valakinek. Nem szabad gyanút keltenie. A másik épület kerettől megfosztott ablaka mögött valami piros csillant fel, és eltűnt azonnal. Roland ezt mégis jelként fogta fel, elindult. A romos ajtón át egy másik, az előzőnél is piszkosabb folyosóra jutott. Az innen nyíló szobák rothadó padlóján primitív fekhelyeket látott. Itt alszanak hát a csavargók. Vajon ő is? A legtávolabbi szobából zajt hallott. Nesztelenül bement az ajtón. Senki sem volt ott, de lépcső vezetett a galériára. Igen, az jó hely lesz a beszélgetésre, senki sem hallgathatja ki őket. Roland kellemetlen öltözetét feledve fürgén felszaladt a lépcsőn, és... Ott várta a fiatal nő. Piros ruhája régmúlt korokat idézett, reneszánsz udvarok hangulata lebegett körülötte. Sovány, nyúlánk termetével, sápadt arcával mintha réges-régi filmből lépett volna elő. Roland szívébe aggodalom nyilallt: rosszul néz ki. Ha nem is beteg, de most fáradt, megviselt szegény. Nem lehet könnyű ez az élet, amit választott magának.
- Üdv, apa - mondta a lány halkan.
