- Szia. Én vagyok.
- Meg vagy őrülve? Miért hívtál fel?
Ne idegeskedj! Ez most nem tesz jót!
Nem tesz jót! Azt hittem, soha... soha nem kerül rá sor:
- Mint látod, sor került!
- Amikor először mondtad, nem vettem komolyam
- Nem is így akartam. Ez sok volt! Csak meg akartam ijeszteni őket!
- Jaj, de... cinikus vagy!
- Lehet. Elszántam magamat, mondtam, hogy nem állok meg félúton.
Most, már tudom
- Telefonban nem szabadna erről beszélni.
- Lehet, soha többé nem fogunk róla beszélni. Csak most, csak így!
- Hallgass, most már ne mondj semmit!
- Jó. Nem beszélünk erről többet. Vigyázz magadra!
- Te is.
- Hamarosan találkozunk. Majd előtte telefonálok.
- Jó. Szia.
- Szia.
Zalán délután hálóba került halnak érezte magát, mert nem tudott előbbre lépni. Elnézte egy ideig Téri Júlia fényképeit. Csinos, nyílt arcú lány, de van valami ravaszkás a tekintetében, és nem az a szeszélyes vidámság sugárzik róla, ami a mai lányokat jellemzi. Számító lehet - gondolta a férfi: - Lehet, arra számított, hogy Cserkúti doktor elválik miatta? Hogy otthagyja az asszonyt a gyerekkel? Elköltözött volna máshová ezzel a Júliával, kapott volna valahol egy szolgálati lakást, és elölről kezdte volna az egészet. Az új életét. Vagy neki csak egy kis kaland volt a dolog?
Megint hívatták Nikolettát, és a gyepesi éjszakai élet jellegzetes, szinte egyedülálló képviselője megerősítetté á dolgot: igen, ezt a lányt látta Cserkutival többször egymás után. Így hát összeállt a kép - de Zalán egy csöppet sem nyugodott meg.
Amikor este hazament, fényt látott az ablakában. Nem csodálkozott. Magdi az ő fürdőköpenyében fogadta. Frissen mosott haja illatozott.
- Gyere, te éhenkórász - mondta kedvesen. Szőkés haján megcsillant a nagyszoba lámpájának fénye. Kissé vastag, de formás lábán papucs csattogott, és a ház rögtön tele lett vele. Zalán éppen azt szerette Magdiban, hogy rettentően otthonossá tudta tenni az amúgy kietlen lakást, mindennek más lett a színe és az íze, hangulata. Amikor összesimultak , Zalán rögtön elfelejtette a nap összes baját, a mások és a saját bajait. Csak Magdi szép, zöld szemét látta.
- Te... - suttogta kiszáradó szájjal. Nem kellett többet mondania. Magdi kislányos mozdulattal bújt hozzá, nagy gyerek lett hirtelen, akinek védelemre van szüksége. És Zalán semmit sem szeretett annyira, mint másoknak védelmet nyújtani.
A következő nap nagyobb része azzal telt el, hogy Porvaival kettesben kimentek Sugarasra, és ott nyomoztak Téri Júlia viselt dolgai után.
Sugaras szokványos község volt, talán ezer lakosa lehetett, de elég nagy volt ahhoz, hogy azért az emberek ne ismerjék egymást. Főleg most, amikor a rendőrök kérdezősködtek az egyik lakója iránt, úgy tűnt hogy Sugarason alig ismerték a lányt. De Porvai humora és Zalán makacssága végül is legyőzte az akadályokat. Akadt néhány legény is, akik annak idején tették a szépet Júliának. Most a legtöbben bosszúsan legyintettek:
- Nem akart az senkit a falunkból. Azt beszélték, Gyenesen van valakije, az után bolondul. A szombati diszkóba is ritkán járt el.
Egy öregasszony megerősítette:
- Azt beszélték a falúban, hogy Gyenesre jár be egy férfihoz, bizony. Maga Júlia meg azt mondta valakinek, hogy majd csak ahhoz megy férjhez, senki máshoz.
- És mikor, azt nem mondta? - kérdezte Zalán. A fejkendős, parasztasszony a férjére pillantott, aztán halkan mondta:
- Már én csak azt hiszem, nős ember volt a Júlia gavallérja. Merthogy a lány egyszer itt sírta el nekem a bánatát, hogy eltart egy jó ideig, míg az az ember elválik miatta a feleségétől.
Nekem nem is mondtad! - a piros arcú bajuszos öreg felfortyant, és szúrósan nézett asszonyára. Amaz feleselt:
- Már mér' mondtam vóna? Nem köll mindenről tudnia a férfinépnek!
