Nem csalódtam reményeimben: tüstént csapatkapitánynak választottak. Haraszti Feri lett a másik csapat kapitánya, ő dugta el a kavicsot. Ráütöttem a bal kezére, üres volt.
- Mackó! - mondta Feri.
- Suttyó! - választottam ki az alacsony és nagyon gyors fiút.
Velem volt még Moli, Kuka és Neubauer is. Én a balszélre álltam, türelmetlenül várva az első labdát.
Megpróbáltam középre adni Moli elé, de a vadonatúj meccslabda lecsúszott a cipőm orráról, és kipenderedett az oldalsó fák felé.
- Hülye Suta! - mordult rám Moli dühösen. A legszívesebben elrohantam volna a labdával. Piros voltam a méregtől. Mindenáron gólt kell rúgnom! - határoztam el, elszántan nézve a mackóruhában védő kisebbik Harasztit. Végre egyszer sikerült is elmennem Feri mellett, a fogamat összeszorítva, teljes erőből rúgtam a labdába. Mint a kilőtt nyílvessző, suhant el Zoli keze mellett. Hangos örömmel tártam szét a kezem. Alig bírtam visszatartani könnyes nevetésben kitörni készülő boldogságomat. Csapatot alapítottunk. A környéken akkoriban mindenfelé alakultak csapatok, tudtuk, szívesen játszanának velünk a Cserhát utcaiak, az Abonyi utcaiak - vagy akár valamelyik Dózsás csapat is (a Dózsa György útnak három csapata volt).
Azt terveztük, hogy sorra járjuk a környék összes grundcsapatának tanyáját, és minden hétre legalább egy mérkőzést lekötünk.
MONET KERTJE
Kacérpiros pipacstenger
fekete lány tépi tépi
ölében a tüzes virág
kókadtan is életvidám
mint a halál, véres halál
gyermek vízililiomnak
torkát hínár szorongatja
jácintok a fűzfák alatt
felisszák a fűzkönnyeket
pára úszik szemed előtt
dőlni kész a fehér írisz
felhő mögé bújik a Nap
gyűrűt húz a korai Hold
a szilvafák vad virága
tarackdús föld ölébe hull
elsápadnak a pipacsok
sebtől vérzik a kardvirág
táncol a rét táncol táncol
s belefut a csendes tóba
a halálos ölelésbe
vészt sikolt a tavirózsa
lebukik a mély iszapba
az égből egy éles villám
vág a tölgyfakoronába
halvány fénye a vízre száll
