A minden kényelemmel felszerelt klinika különszobájában tengette szívinfarktus utáni lábadozása kényszerű pihenőnapjait Bolhai úr, a nagyhatalmú potentát, pénzügyi cápa. Hatalmas vagyonát telekspekulációval s tőzsdei manőverekkel szerezte. Kft-je, üzlethálózata teljesen igénybe vette minden idegszálát és idejét. Nem jutott ideje regenerálódásra, kikapcsolódásra. Igaz, hogy tíz év alatt szinte a semmiből hatalmas vagyonra s egy vállalatbirodalomra tett szert, de ennek nagy ára volt: az egészsége.
A szívinfarktus jelei úgy törtek rá, mint derült égből a villámcsapás. Rosszul érezte magát, a feje szét akart robbanni, s mellkasát mintha satuba szorították volna. Azonnal hivatta háziorvosát, aki mentővel vitette be a klinikára. Harmadnap kapta az infarktust az intenzíven, minden modern készülékre rákapcsolva. Így aztán éppenhogy megérintette a halál szele.
Mikor már felkelhetett, s kisebb sétára mehetett, akkor a csinosan berendezett társalgóba ült ki emberszagot szívni. A társalgóban két idősebb beteg úri hölgy és egy fiatal üzletember tartózkodott. Nem akaródzott beszédbe elegyedni velük, csak ült, s gondolataiba mélyedve maga elé meredt. Gondolataiból visszatérve egy szép arcú, valószerűtlenül fehér bőrű, törékeny, tízéves forma kisfiúra tévedt tekintete. A kisfiú hóna alatt sakktáblát szorongatva állt előtte. Megszólította.
- Tudsz sakkozni, bácsi?
Bolhai ránézett, elidőzött a csinos kis arcocskán, s bólintott. A kisfiú tovább kérdezett.
- Játszol velem egy-két partit?
- Háát játszhatunk. De tudod, kiskomám, én mindent csak komolyan szeretek csinálni! Gyenge ellenféllel nem szívesen játszom...
- Ígérem, nem fogsz bennem csalódni! - mondta a kissrác, és kiborította az asztalra a sakkfigurákat. Egy fehér és egy fekete parasztot ökleibe szorítva a háta mögé dugott.
- a bal vagy a jobb?
-a bal! - vágta rá Bolhai, s a fehér figurát kapta. Így rakták fel a bábukat. Ő kezdett. Rutinos játékos volt, s tulajdonképpen az első húsz lépést fejből kirakta. A kissrác szintén villámgyorsan rakta az alaphelyzetet. És akkor elkezdődött a csata. Bolhai szokása szerint két, három csapdát állított, s elterelő hadműveletekkel próbálta a kissrácot kelepcébe csalni. Az mindig kitért a csapdák elől. És megtörtént a baj: egy felelőtlen lépést kockáztatva marthelyzetbe került. S innen csak a királynő feláldozásával tudott kiszabadulni.
- Természetesen elvesztette a mérkőzést.
Bár sértette a hiúságát a vereség, megsimogatta a szőke fejecskét, és revánsot ajánlott. A másik partit ő nyerte meg. Ez helyrebillentette lelki egyensúlyát. Így a sakk ürügyén elválaszthatatlan jó barátok lettek ők ketten: Misi és Jenő. Mert bizony, amit soha senki nem merészelt volna, ő csak per Jenő volt a kissrácnak, az meg neki Misi. Így teletek az unalmas napok egyre kellemesebben. A nagyhatalmú Bolhai elintézte, hogy a kissrác bejárhasson a szobájába, s a fényes lakosztály kényelmes foteljeiben ülve sakkoztak nap mint nap.
A második napon megkérdezte Misit.
- Te mióta vagy benn?
- Ó, én bennlakó vagyok... És azt hiszem, ez lesz az utolsó otthonom.