Kitiltottak

ebook

Szerző: Zemlényi Zoltán

Kiadó neve: Publio

Oldalszám: 152

ISBN szám: 813-007-5508-19-7

Méret: 611 KB

Kiadás éve: 2013

Állomány formátum: epub, prc

prc Méret: 1,53 MB

Ára: 990 - Ft

Kosárba tesz Kosárba tesz

Letölthető demo fájlok: pdf

Ismertető:

Hírnévről ábrándozott ábrándozott, mint minden tizenéves: kenu olimpiai bajnok szeretett volna lenni, vagy bálványozott rock-dobos, netán rajzművész… Aztán 1985. március 7-én egyetlen szemvillanás alatt minden álom szertefoszlott: Zemlényi Zoltán, a budapesti Szinyei Gimnázium első osztályos tanulója piros lámpánál lépett a zebrára és egy Trabant elütötte. Egy teljes hónapig feküdt kómában, s szinte orvosi csodának számított, hogy végülHírnéis egyáltalán életben maradt. De – megnyomorodottan: sem beszélni, sem járni nem volt képes, s mivel nem tudta emberi módon tanújelét adni annak, hogy a koponyasérülés ellenére értelme sértetlen maradt, környzete – úgy érezte – teljesen hülyének nézi… Ez ellen tiltakozva, szellemi épségét bizonyítandó kezdett görcsben álló kézzel, alig mozduló egyetlen ujjal naplót gépelni. E napló sajátos jeladás, egyszersmind tiltakozás is volt – az egyedüli remény a teljes reménytelenségben. S a korábbi kamaszálmok íme így teljesültek: a napló – a Hoppárézimi – 1987 egyik kiemelkedő könyvsikere lett, a kötetből tv-film készült, s Zemlényi Zoltán e különös, torokszorító és mégis mulatságos könyvéért Ifjúsági Díjat kapott. 

olvasói vélemények
  • Még nem érkezett hozzászólás!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Hasonló termékek

Copyright © 2009-2023 Adamo Books Kft.