- Dehogy is- felelte gyorsan, hogy eloszlassa a lány arcára kiülő riadalmat.
- Csak azt szerettem volna elmondani neked, hogy néhány napon belül meglátogat az anyám. Tudod, nem is tudom, hogy fejezzem ki magam, eléggé nehéz természete van, és szerettem volna, ha tudsz róla. Egyébként nem rossz ember, csak egy kicsit különc, de abban biztos vagyok, hogy ő is kedvelni fog téged, akárcsak én.
- Hogy érti azt, hogy különc?
- Annyiszor kértelek már, hogy te is tegezz engem nyugodtan-sóhajtott fel, mikor Alicia már sokadszorra nem volthajlandó elhagyni a magázást. Valóban többször is felajánlotta, hogy tegeződjenek, de a lány mindig úgy gondolta, jobb, ha megadja munkaadójának a kellő tiszteletet, ám látva annak csalódott arcát, mosolyogva ismételte meg a kérdést.
- Mit értesz azon, hogy különc?
- Na ez a beszéd, de a kérdésedre válaszolva, megvannak a saját hóbortjai, és főleg szereti, ha ő van a középpontban, de ezt te is tapasztalni fogod majd.
- Én mit tehetek?
- Semmit, csak légy önmagad. Ne lepődj meg, ha faggatni kezd a családodról. Szeret mindenkiről tudni mindent, leginkább azokról, akik körül veszik, sajnos, ezen neked is át kell esned.
- Emiatt ne aggódj, nagyon kedves leszek hozzá.
- Ebben biztos vagyok-mondta határozottan Sylvia.
Délután, miközben Amy a kutyával játszadozott, Alicia egy padon ülve olvasgatott, félszemét a kislányon tartva. Hirtelen árnyék vetődött rá, mire kíváncsian pillantott fel a könyvből. Darcy takarta el előle a napot.
- Megengedi?- mutatott a lány mellett lévő szabad helyre.
- Persze- válaszolta alig hallhatóan a lány, a férfi pedig leült és hanyag mozdulattal a pad támlájára tette a kezét. Alicia képtelen volt kinyögni egyetlen szót is, bár nem igazán tudta, mit is mondhatna a mellette ülőnek, de a férfi sem tűnt igazán beszédesnek ezen a délutánom, így ültek egymás mellett és maguk elé bámultak.
- Mit is keresek itt?- dohogott magában a férfi. Mikor látta, hogy a lány kint ül, hirtelen óriási kísértést érzett arra, hogy ő is ott üljön mellette, ám most, hogy megtette, egyszerűen olyan képtelenségnek tűnt számára az egész. Volt valami, ami mágnesként vonzotta a lányhoz, bár erről eleinte nem akart tudomást venni, de ez a vonzalom napról napra nőt benne, valami ismeretlen erő hajtotta, hogy minél többet legyen a közelében. Nem értette a lány miért olyan kimért és tartózkodó vele, miközben a ház többi lakójával, beleértve a cselédeket is, mindig fesztelenül viselkedett. Szerette volna, ha néha rá is úgy mosolyog azzal a gyönyörű mosolyával, amivel Amyt jutalmazza, ilyenkor mindig szeretne a helyében lenni.
- Netán neheztel rám valamiért?- tette fel a kérdést váratlanul, ami már régóta foglalkoztatta.
- Miért tenném?- nézett rá csodálkozva a lány.