Patrik felemelte a fejét, körbenézett és miután senkit sem látott, lazán megragadta Daniella karját, hogy a szertárhoz húzza. Majd ott elővette a kulcsát, kinyitotta az ajtót és betuszkolta a cseppet sem ellenkező lányt.
Egyedül voltak a rengeteg könyv, zeneszerszám és iratok között, de Delli szinte reszketett, bár még maga sem tudta igazán, hogy mitől. A szíve a torkában dobogott, és egy idegesen ugráló gombóc fojtogatta a torkát.
- Na mesélj! Mi ez a karikás szem és ez a „Nincs kedvem!" szöveg? - a tanár keresztbe font karral és összehúzott szemöldökkel méregette a lányt.
- Én. Nem tudtam aludni az éjjel. - nyögte a lány zavartan, de Patrik nem volt megelégedve a válasszal.
- Tovább! Mert ez cseppet sem magyaráz meg mindent.
Daniella menekülni akart, de mivel a férfi pont az ajtó előtt állt, nem nagyon volt kiútja. Ezért csak nyelt egy nagyot és összeszedve minden bátorságát Patrik észbontóan kéklő szemeibe nézett. - Valóban tudni akarod? - tegezte le önkéntelenül, és újból elkapta a sírhatnék, de próbálta nem elbőgni magát miközben válaszolt - Szerelmes vagyok beléd!
Patrik ereiben meghűlt a vér. Egy pillanatra még a szava is elállt Delli kijelentésétől. Kavargott a feje, és beletelt egy kis időbe, mire újból képes volt megszólalni. - Nos! - a hangja már nyugodtan csengett, és ugyanolyan rezzenéstelen arccal fordult a lányhoz, mint azelőtt. - Mivel a tanárod vagyok, te pedig a diákom, jobb lenne, ha nem tegeznél. Ami pedig az állítólagos érzéseidet illeti... ezt jobb, ha kivered a fejedből. Kétlem, hogy tizenévesen komoly lenne az, amit érzel. Inkább a tanulásra koncentrálj, az fontosabb!
Delli fájdalmasan elfordította a fejét, mert nem erre a válaszra számított. Bár ha jobban belegondolt, nem is számított válaszra. De ha már itt volt, nem hagyhatta ennyivel elintézni a dolgot. Így újból visszafordult és úgy felelt. - Mentségemre legyen mondva, hogy a nyáron még elhitte az állítólagos érzéseimet. Akkor most miért nem? Vagy csak egy menetre lettem volna jó?
Patrik is jól emlékezett még az akkori szavaira, mert megenyhülve sóhajtott egyet, majd zsebre dugta a kezét és elgondolkodva járkálni kezdett. - Ezt hagyjuk. Ostoba kijelentés volt, már ezerszer megbántam. Felejtsd el!
- Az nehéz lesz, azóta is ott cseng a fülembe, és azon tanakodom, mi lett volna ha nem rohanok úgy el.
A tanár megállt és döbbenten meredt a lányra, majd megrázva a fejét elfintorodott. - Bármi történt is volna, már biztosan nem fog. Én a tanárod vagyok, te pedig a tanítványom. Ennyi! Szeretném ha ehhez tartanád magad.
