Majdnem három éve volt már a Trendalon, amikor egy éjszaka furcsa dolog történt. Az éjszaka közepén hirtelen felébredt, de nem tudta, mi késztette erre. Soha nem hitt az érzékeken kívüli érzékelésben, bár a Földön a telepátia - az ember ősi tulajdonsága - körüli kutatások már hoztak néhány meglepő eredményt. Most, életében először, Oban mintha azt érezte volna: vele is hasonló dolog történt. Bár ezt igazán csak később fogta fel.
Ágyán feküdt, és a sötétségbe meredt. Sejtette, hogy valami történt. De hol és mi? Agyában figyelmeztetés lüktetett. A homály körülvette, de nem érezte magát idegenül, ez éppen olyan sötétség volt, mint régebben a Földön, ez a ház akár ott is állhatott volna. De nem ott állt. Oban egyedül volt a hatalmas trendali éjszakában, de most erre sem gondolt. Ismeretlen érzés, akár egy figyelmeztetés, lüktetett benne. És akkor megszólalt a rádió. Egyszerre beszélt a hang, de egy másik jel is rákapcsolt. A furcsa vijjogást Oban még sohasem hallotta, kiugrott az ágyból, és a készülékhez sietett. Akkor a szüntelenül működő számítógép képernyőjén is villogott már a felirat:
SOS SEGÉLYKÉRÉS ÉRKEZIK RÁDIÓN!
A gépek önműködően hangkristályra vették az adást. A jelek nagyon gyengék voltak, működésbe lépett hát az erősítő is. A berendezés igyekezett kiszűrni a vételt nehezítő idegen eredetű elektromágneses hullámokat, kozmikus viharok okozta zavarokat. A célkereső már dolgozott, Oban látta a kijelzőkön, hogy a ház nagy antennája elmozdult. Közelebb hajolt a rádióhoz és meghallotta egy férfi izgatott hangját:
- ...nagyobb sebességgel közeledünk... kezőrakét...a szolgálatot ...déli félgömbön... rülbelül... dal, Trendal!
Oban habozás nélkül felkapta a mikrofont. Az automatika az adót azonnal ugyanarra a hullámhosszra állította, amelyen a segélykérő jelek érkeztek.
- Itt a Trendal. Töredékesen vettem adását, ismételje! Hol várható a leszállás?
De nem kapott választ, csak sistergést, pattogást hallott az éterből és élettelen zúgást. Gyorsan lejátszotta az eddig felvett anyagot. Annyit tudott meg belőle, hogy valamilyen űrkatasztrófát emlegetett először ugyanaz a férfihang, és a „mentőhajó" szó is elhangzott. Ebből Oban - legalábbis részben - sejtette, mi történhetett, Egy űrhajó szerencsétlenül járt a közelben, és legénysége kis mentőhajón próbál a Trendalra jutni. Nyilván errefelé ez az egyetlen bolygó, számukra az egyetlen menedékhely. Csak annyit tudnak róla, hogy élnek ott
emberek, a nagy űrhajósatlaszban évtizedek óta említik a Trendalon lévő „települést" is. A szerencsétlenül járt űrhajósok ide igyekeznek tehát. A mentőhajó rádióadója jóval kisebb teljesítményű, mint a nagy hajóé; így semmi reményük, hogy segélykérésük eljut a központba. Csak a Trendal rádiójában bízhatnak: „És bennem!" - villant belé.
Még egy óráig ült a rádió előtt, de csak egyszer vett újabb foszlányos adást. A férfihang valami olyasmit mondott, hogy kétszázezer kilométerre lehet a Trendaltól. Aztán az adás végleg megszűnt. Lehet, hogy a segélykérő rádióval is történt valami, mert az önműködően sugárzott SOS jelek is fokozatosan elhaltak. Nagy baj érhette őket. A meteorológiai jelentésből tudta: a Trendal ismét az aszteroidaövezetben halad, feltehető, hogy egy jókora bolygó esett szét darabjaira már milliárd évekkel ezelőtt. Törmeléke százezer kisebb-nagyobb égitest formájában kering a központi csillag körül. Ha az idegenek nagy sebességgel jöttek és belekerültek a végtelennek tetsző meteoráramba... Miért nem kértek előtte jelentést tőle? „Hiszen azért vagyok itt. Azért is." Oban nem volt űrhajós, így hiába töprengett a dolgon, mi okozhatta, hogy az űrhajó egy égitesttel ütközött. Hiszen minden hajón vannak radarberendezések, ezek éppen az ütközések gátlását szolgálják. Mivel hiába várt több jelre, utasítást adott a számítógépnek, keresse ki a mentőhajó landolásának várható helyét. Hogy ez mikor következik be, fogalma sem volt róla, hiszen nem ismerte a hajó sebességét. Azt sem tudta, a mentőhajók körülbelül milyen maximális sebességgel haladhatnak az űrben. A hiányos adatokból a gép is csak hozzávetőleges választ adhatott. Mielőtt az idegen mentőhajó rádiója elhallgatott, sikerült bemérni a helyzetét, de közben a bolygó elfordult, és persze tovább forgott. A számítógép ezért egy hatalmas négyzetet rajzolt a déli félgömb térképére, ebben az Egyes földrész délkeleti része és egy nagy tengerrész is volt. „Ha a tengerre szállnak le, megtalálom-e őket?..."
Mert egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy segítenie kell. Csak félt: bármit tesz is, túl késő lesz már. Főleg, ha sokáig habozik... Felöltözött, ellenőrizte a repülő energiakészletét. Betette a kis medicinrobotot, némi habozás után egy kis kötszert és ivóvizet is vett magához. A ház rádiókészülékét összekapcsolta a repülő rádiójával, hogy távollétében is értesüljön mindenről, ami az éterben történik. Repülőre szállt, és elindult dél felé. Egyetlen percre sem gondolt arra, hogy otthon kéne maradnia. Tudta, ez a teendője, csak ez.
