A számítógépes gyilkos

Camor elindult.
Nagyon különösen érezte magát. Szinte vibrált a belseje. „Százezer", mondogatta magának, ez volt a buzdító jelszó, ez adta a felmentést a gátlások, a fékek hatása alól. Százezer, és minden rendben lesz. Az előlegből is megvolt még egy ezrese, sőt több, hozzá jön a kilencvennyolcezer, és azzal a majdnem-százezerrel máris kilábolhat a bajból. A lényeg: el kell mennie majd messzire. Ma délelőtt már állt egy ideig a belvárosban, az utazási irodák kirakataiban csábították a plakátok, napfényes déli tengerpart, alig-fürdőruhás csinos nők, elegáns urak, pincérek mosolya, poharak falán gyöngyöző harmat. Naplementék, ősi várromok, egzotikus öltözetű emberek. Dzsunkák, korallzátonyok, erődökben luxusbungalók. Hát igen, valami ilyesmi...
Azért motozott benne a félelem. Egy fotósbolt előtt támadt az ötlet, be is ment rögtön, megvette a legolcsóbb kis gépet. Otthon a képernyő elé tette, és várt. Ma délben, amikor az ismeretlen utoljára jelentkezett, lefényképezte a képernyőt. Kétszer vagy háromszor nyomta meg a gombot, nem tudta, hogyan kell beállítania a gépet, sikerül-e a fotó? A képernyőn az idegen azt írta éppen:
.... ITT A CÉLPONT FÉNYKÉPE: EZ AZ A FÉRFI. NEM LESZ NEHÉZ DOLGA: A CREMER-NE- GYEDBEN LAKIK, PONTOS CÍM: MARENGO UTCA 44. FÖLDSZINTES HÁZ, CSAK Ő LAKIK BENNE. MA ÉJJEL OTTHON LESZ. EGYEDÜL ÉL. TEGYE, AMIT KELL... UTÁNA MENJEN A FOLYÓPARTRA, A SZENT KLÁRA-HÍD ALATTI PARKOLÓBA, OTT KAPJA MEG A PÉNZT
Világos volt az utasítás. Camorban ugyan még egyszer felébredt az ellenkezés, ami nem annyira etikai jellegű ellenállás, inkább egyszerű félelem volt, de legyőzte magában. A Polaroid-gép tíz másodperccel később két fényképet dobott ki. Elég olvasható volt a képernyőn megjelenő szöveg. Camor sóhajtott, a fotókat eltette fiókjába és megvárta az estét.
Tíz óra előtt elindult.
Albert Bompart este tíz óra után pár perccel kapott értesítést. A gépe szokás szerint most is be volt kapcsolva. Valami ügyességi játékkal próbálta agyonütni az ideges várakozást, a feszültséget, ez persze nem sikerült neki. A joystick ki-kicsúszott ujjai közül, különben sem szerette a botkormányt, olyan idegen volt a számítógéphez csatlakozó játékirányító. Nem is kedvelte ezeket a játékokat, csak valaha régen vett néhány ilyen programot.
Tíz után pár perccel a képernyő bal felső sarkán villogni kezdett a jel. Hívást kapott. Nem volt kétsége, ki a hívó. A torka elszorult, most már nincs visszaút, gondolta. Vagy mégis van? De ha behunyta a szemét, a Déli Autósztráda jelent meg előtte, a kis bolt, ahol majd reggeltől estig dolgozhat, végre a maga ura lesz, újra tervezheti jövőjét. Sőt, nem is kell, hogy hajlongjon a vevők előtt, felfogad majd olcsón bevándorlókat, egy-két csinos barnabőrű leányzót. Még mindig több férfi, mint nő vezet autót, akik betérnek, szívesen látják majd a csinos lányokat...
Kikapcsolta a programot és Prestel-vonalra váltott. Azonnal megjelent a képernyőn a felirat:
.... ELINDULHAT, A CÉLPONTOT A MEGBESZÉLT HELYEN TALÁLJA HAMAROSAN. A BIZTONSÁG KEDVÉÉRT MÉG EGYSZER MEGMUTATOM A FÉNYKÉPÉT
Potter az ügyeleti szobában ült. A telefonokat Sagres őrmester fogadta, Potter a járőrkocsikkal tartotta rádión a kapcsolatot. Tíz óra négy perckor - Sagres minden telefont feljegyzett az eseménynaplóba, no és ezen felül állandóan forgott egy végtelenített magnószalag, amelyre huszonnégy óra összes beszélgetése került. Mindent megörökítettek, ami ebben a szobában elhangzott. Szóval, tíz óra négy perckor Gaillon telefonált, minden rendben van-e? Sagres biztosította a nagyfőnököt, hogy nagyobb rendben már nem is mehetnének a dolgok, de azért - nehogy magára haragítsa Gaillont - egy árva szóval sem említette neki, hogy Gries és Potter felügyelők elcserélték az ügyeletet. Mondott még valamit az őrmesternek és letette a kagylót. Az őrmester - az ősei délről származtak, de ő már nagyon is északinak született - Potterre mosolygott:
-    A nagyfőnökre néha rájön a gondoskodás. Most még azt akarta tudni, kaptunk-e vacsorát és mit adtak?
-    Egy igazi főnöknek mindenre gondolnia kell - felelte Potter diplomatikusan. Nem akarta Sagres előtt lejáratni Gaillont, pedig hát ő is mesélhetett volna egyet-mást a „nagyfőnök" következetlen utasításairól, gyakori habozásáról. Aztán - maga sem tudta, miért, Tenay jutott eszébe.
Van valami az arcában, ami arra készteti az embert, hogy folyton ránézzen - gondolta. Sagreshez fordult:
-    Mit tud Tenay kolléganőről?
-    A számítógépesek főnökéről? - Sagres elhúzta a száját. - Hát, szinte semmit. Pedig tudja, felügyelő úr, engem minden érdekel, ami ebben a házban történik... Kérdezősködtem hát, de csak annyit tudtam meg, hogy északnyugatról küldték ide, nem tudni, miért. Lehet, elkövetett valamit a régi helyén, de túl jó szakember ahhoz, hogy kirúgják? Vagy maga kérte ide magát? Nem tudom. Az biztos, csöndesen él, nincsenek botrányai, úgy tudom, Gaillon is meg van vele elégedve. A számítógép az nagy dolog - Sagres filozofikusan tekintett a sötét ablakra. - Bizony, azok ott sokat tudnak. Azok a mágneses masinák mindenre emlékeznek.
-    No, azért mindent azok sem tudnak - Potternek mai információkérése jutott eszébe. Gondolatai aztán óhatatlanul újra Kövér Fred bandájára irányultak. Most már igazán le kellene számolni velük.
Közben néhányszor megszólalt a telefon. Egy öregasszony panaszolta, hogy a szomszéd lakásban élő fiatalok zajos mulatságot rendeztek, nem tud aludni, lépjenek közbe. Az őrmester megnyugtatta, és kérte: szóljon át, és ha azután sem lesz csönd, küld majd egy járőrkocsit. Majd az egyik rendőr jelentette, hogy a régi negyedben a főtéren narkósok egy csoportja ütött tanyát, végigfeküdtek a járdán. Potter küldött egy kocsit, a rendőrök együttes erővel eltávolították a narkósokat a turisták szeme elől. Egy matrózkocsmában kitört az aznapi első verekedés - „elég korán", jegyezte meg Sagres -, oda is kellett két kocsit irányítani. Közben lassan tizenegy óra lett. Potter megint az ablakhoz ment és nézte a sötét eget. Maga sem tudta, miért - de úgy érezte, ez az éjszaka nagyon vészterhes. Mintha még a lassan felkapaszkodó hold is baljós fényt vetett volna a városra.