„A Vízöntő Istenember" - 1.rész
A múltat fel kell dolgoznom!
Ahhoz, hogy a jelenre tudjak összpontosítani, el kell érnem, hogy a múlt vonzása megszűnjék. Nem járhatok azonban sikerrel, ha a múltat egyszerűen le akarom zárni, megkísérelve túllépni, elfelejteni azt. A megtörtént eseményeket utólag nem lehet meg nem történtté tenni, ez tény, ennek ellenére nem ámíthatom magamat azzal, hogy azok sohasem történtek meg velem, vagy hogy az érzelemmel dús emlékük egyszerűen elpárologhat.
A kizárólagos pozitív gondolkodás hirdetői azzal áltatják önmagukat és követőiket, hogy a múlt terheitől könnyű megszabadulni. Egy vastag, képzeletbeli páncél ajtó mögé kell rejteni mindent, és jól bezárni, elvégre a múlt történései megestek, nem érdemes rágódni rajtuk, úgysem tudunk már semmin változtatni. A kiömlött tej jelenségét hozzák fel példának. Valóban igaz, ha egy liter tej eltűnik a lefolyóban, azon már értelmetlen rágódni, bontani kell egy másikat. Csakhogy az ember nem vehet elő a hűtőből új éveket, az addig elfecséreltek helyett.
A múltnak van egy szigorú sajátsága, nem lehet módosítani, kijavítani, ellenben lehet más szemmel nézni.
...
Elhatározom, hogy fordítok az életem negatív irányán, mert nem mehet így tovább. Elegem van mindenből. Egy pozitív gondolkodást hirdető tanfolyamtól várom a megoldást. Az előírtaknak megfelelően lezárom a múltat, és igyekszem minden gondolatomat és vágyamat pozitívan megformálva előre vetíteni a jövőbe. Úgy teszek, mintha az életnek nem is lenne negatív fele.
...
Vajon eredményes lehet-e ez a fajta önáltatás?
Soha nem! Az első adandó negatív sorsfordulat a tudatalattiban elnyomott gondokat beazonosítja, mintegy újfent szembesítve az elfeledettnek vélt régi problémával. Ekkor visszazuhanok a múltba, amiről azt hittem, hogy már nem fogja életemet negatívan befolyásolni.
...
A múlt elnyomott emlékei folyton a felszínre törnek megoldást és egyensúlyt követelve. Minden elkövetkező sorsfordulatban a tudat igyekszik megkeresni az ismerős elemeket, amivel egy régi emléket beazonosíthat. Felismeri, hogy a jelen helyzetben hasonló módon ugyanazzal a problémával szembesülhetek, mint amit valamikor régen elnyomtam. Figyelmeztet: itt egy újabb lehetőség, hogy végre megoldás szülessék, és helyreálljon az egyensúly! Élni kell minden alkalommal, hogy fejlődjek, és a sorsfordulatokból bölcsességet merítsek. Örülni kellene az újabb eshetőségnek, ezzel szemben az emberek túlnyomó többsége ilyenkor így kesereg: „Szörnyű, hogy a sors ismét engem büntet! Persze, ugyebár szegény embert még az ág is húzza, meg aztán peches ember minek is megy a jégre?"
Úgy teszünk, mintha csak a pozitív fejleményekben lennénk aktívan részesek, és minden ami negatív, az rajtunk kívülálló okokkal magyarázható. (Később meglátjuk, bizony ezekben a történésekben is de még mennyire, hogy cselekvően benne vagyunk, mint előidézők.) Általában nem feltételezzük, hogy egy negatív fordulat, egy mélypont-állapot hasznunkra válhat. Pedig van egy kérdés, amit az élet minden pillanatában fel kell tenni: Mit tanulhatok a jelen helyzetből?
Amikor a változtatás igénye felmerül, a Tudatos Ént kell kimunkálnom, ahol tökéletes egyensúly uralkodik. Azt mondtam korábban, hogy ez nem lehetséges a múlt nyomasztó terhe alatt. Ez így van. Épp ezért még ne a múlttal foglalkozzunk, hanem a jelen pillanattal, és benne saját személyünkkel!
Ehhez mindent tegyünk félre! Végigviszem az Olvasót egy gyors és hatékony gyakorlaton. Megerősítésképpen foglalkozzék többször önmagával, de ne fordítson a gyakorlatra öt-öt percnél többet. Most is egyes szám első személyt használok, hogy így személyesebb legyen az élmény. Öt percre félre teszek mindent! Békén hagyom a múltamat, nem törődöm a jelenlegi bajaimmal és a jövő iránt érzett aggódásommal sem. Arról is meggyőzöm önmagamat, hogy a testi fájdalmamba sem ebben az öt percben fogok belehalni, akkor meg miért ne tudnám félretenni a kesergést? Öt percet lazítok! ...
Megkönnyíti a dolgomat, ha keresek körülöttem valami kellemeset, ami leköti a figyelmemet. A legjobb lenne kiülni egy csodaszép virágos kertbe, ahol madarak csicseregnek. Vagy leheveredni egy folyóparton a fűbe, virágok közé, és ott gyönyörködni a madarak énekében, amint a víz dallamos csobogását kísérik.
Ez öt perc alatt megvalósíthatatlan, ezért az ablak előtt egy kényelmes fotelben helyezkedem el. Mélyeket lélegzem. Kissé visszatartom a levegőt és érzem, milyen jótékony hatással van testemre. Igyekszem semmire sem figyelni. Persze ez nem fog menni, ezért a figyelmet a levegő be- és kiáramlására terelem. A kék égen úszó selymes felhőket nézem. Felfedezem, mekkora energia van az égbolt végtelenében, a nap sugárzó fényében és melegében. Csak erre figyelek, semmi másra!
A szemtelenül betolakodó problémás gondolatot határozottan türelemre intem: Nincs most időm rád, tünés innen! Várj sorodra, veled is azonnal foglalkozom! Igenis elhatározom, figyelmemet most saját közérzetemre összpontosítom, annak érdekében, hogy elérjem azt az eszményi állapotot, amikor jól érzem magam a bőrömben. Minden más gondolatot elhessegetek.
Kellemes lágy zenével is elő lehet segíteni a lazítást, esetleg egy gyenge füstölő is éghet és egy gyertya. Egy tükör is nagyon hasznos, amiben magamra derülhetek. A mosolynak és a nevetésnek hihetetlen ereje van a gondok száműzésében. Ha már jó ideje nem tudok mosolyogni, most erőltetem, grimaszolok tulajdon tükörképemnek, a látvány mindenképpen mosolyra görbíti ajkaimat.
Ha másként nem megy, be kell szuggerálnom: Igenis, most jól érzem magam! Csak akkor léphetek tovább, ha valóban elértem ezt az állapotot. Nem sajnálhatom a fáradtságot magamtól!
Ezek után pedig ki kell békülnöm saját magammal. Jelenleg nem lesz nehéz megbékélnem, hiszen miért is bántanám önmagamat, ha egyszer ezúttal jól vagyok? Ez egyértelmű! Most senkit nem zavarnak a hibáim, engem miért zavarnának? A gyarlóságomat is el kell fogadnom, mint jómagam szerves részét. Hiányosságaimmal együtt vagyok egész. Miért tagadnám meg őket, amikor most velük együtt érzem ilyen jól magam!?
Az erőmet nem fogom arra pazarolni, hogy a negatív vonásaimat kijavítsam, hiszen békésen megférnek a pozitív tulajdonságaim, az erényeim társaságában! Így vagyok tökéletes, így vagyok egész, mint Jin és Jang, a hibáim és az erényeim kiegészítik egymást. A világot már sikerült olyannak elfogadnom, amilyen, a rosszal és a jóval együtt. A személyiségemen belül ugyan miért lenne nehezebb dolgom?
Csöppet sem nehéz így elfogadni magamat, ahogyan vagyok. Sőt, merni kell elégedettnek lenni! Kis gyakorlás árán még akár fel is tudok nézni magamra. A tükör ebben segít a legtöbbet. Belenézek, és kijelentem: igenis elégedett vagyok. Elvégre hatalmas lépésre szántam magam. Arra, amit eddig nem mertem megtenni. Változtatok a sorsomon! Ezért az elhatározásért is büszke vagyok! A tükörből végre büszke tekintet néz fel megújult Énemre:
Ez igen, végre elégedett vagyok magammal!
A gyakorlat során a közérzetünkben bekövetkezett kétségtelen javulás egyáltalán nem szemfényvesztés. Minden önmegerősítő gondolat a pszichén keresztül visszahat az egész szervezetre, és mennyei érzésekkel ajándékoz meg. Hasonló állapot eléréséről beszéltem a pozitív gondolkodás tanításai kapcsán. Mi azonban ebben a káprázatban is őrizzük meg ésszerűségünket. Ne kövessük el a végzetes hibát, és a törékeny, frissen szerzett lelki egyensúlyt semmiképp se pazaroljuk a jövő megtervezésére. Vigyázat, a múlt zaklatásait csak félretettük, és nincs semmiféle vasajtó, ami mögött biztos karanténban tudhatnánk múltunk gyötrő hatását.
Máris folytassuk, van még teendőnk!
Kis rábeszélés árán, de szilárd érzésekkel megtámogatva, elértem azt az állapotot, amikor igenis jól érzem magamat. De valójában minek az eredménye ez a kellemesen kiegyensúlyozott állapot? Egyértelműen a múltamnak!
Mivel személyiségem a múltban megélt események formáló hatásának eredménye, ezért bizton állíthatom, a jelenlegi jó közérzetem is a múltnak köszönhető.
Érdekes, néhány perccel ezelőtt még szenvedtem a múlt gyötrő terhe miatt. Mi változott közben?
Sikerült elfogadtatni magamat saját magammal!
...
Innen lépjünk tovább, de ne a jövő felé, hanem vissza a múltba és igyekezzük a múltat is elfogadni olyannak, amilyen volt!
A már korábban feltett kérdést a múlttal kapcsolatban is határozottan alkalmazom: A múlt sorsfordulataiból milyen tanulságot vonhatok le ma? El kell érnem, hogy az emlékezetemben felidézett események ne pozitív, illetve negatív megítélésűek legyenek, hanem az egység szabálya szerint elfogadottak. Tehát, elfogadom, hogy annak idején, azoknak a dolgoknak meg kellett esniük velem, akkor is, ha annak idején oly negatívan éltem meg őket. Ezt csak úgy tudom elérni, ha képes vagyok tudatosan bölcsességet kovácsolni a régi eseményekből.
A múlt megpróbáltatásaiból levonható tanulságot, az ember igenis tartsa bölcsességnek!
Visszagondolván eddigi életére, ha azt találja, hogy gyakran volt része megaláztatásban, becsapták és kihasználták, csalódott a legkedvesebb emberekben, elveszített szeretett hozzátartozókat, és azt gondolja, hogy túl sok a mélypont az életében, amiből semmit nem képes tanulni, hatalmasat téved! Mindent lehet úgy szemlélni, hogy feltárulkozzék az előremutató tanulsága.
A Poláris Mérlegelés technikát alkalmazva, elemezze sorra minden felmerülő emléklenyomatát. Valahányszor neheztelve emlékszik valakire, ráeszmél, hogy éppen ezért nem tudta eddig lezárni a vele kapcsolatos emléket. Vizsgálja meg, ismeri-e az illető akkori valós énjét. Szedje össze róla az emlékezetében felelhető összes információt, és próbálja megérteni, miért is cselekedett Önnel szemben éppen úgy. Ezt követően karnyújtásnyira lesz a megbocsátás és az elfogadás. És a lelki egyensúly.
A valamikor történtek ellen ma semmit sem tehetünk, ez tény! Azok az események elmúltak. A nyomait csak akkor sikerülhet elengedni, ha a történteket figyelmesen feldolgozzuk, s elfogadjuk gazdagító életbölcsességüket. A vizsgálódás során feleszmélünk, bizony mennyire nem véletlenül, s pláne nem hasztalanul alakult annak idején minden úgy, ahogyan. Személyiségem teljes valója, szívósságom, óvatosságom, megfontoltságom a múlt megpróbáltatásainak köszönhetem.
Miután feldolgoztam a múltat, és tanultam belőle, már könnyű lesz elengedni. Csak így lehet továbblépni! Hogyha gyökeret eresztek a múltamban, nem veszem észre, hogy a világ elsuhan mellettem. Elmulasztom az életet! A fényképek, s az emléktárgyak, melyek eddig a múlt valóságos illúzióját táplálták, egyre kevesebb szerepet kapnak, annál többet a jelen élvezete.
A múlt eseményeinek és szereplőinek elfogadása és elengedése által a még élő szeretteinkre sokkal több és őszintébb figyelem jut, ugyanakkor végre megvalósulhat a gyökereinkről való tiszteletteljes leválás. Ezek a kusza indák ugyanis pontosan a múlt emléklenyomataiban lelnek a legmakacsabb kötődési pontokra.
Megszabadulván a múltban gyökerező összes visszatartó hatástól, annak érdekében, hogy életünket saját magunk irányítsuk, további gyengeségünkkel is szembesülnünk kell. A sors gyeplőjének rendíthetetlen tartása erős kezet igényel.
