- Ez nem lehet igaz! - ült fel Shena, miután kicsatolta magát az ejtőernyőjéből.
Alaposan belegabalyodott a zsinórokba, ezért az első percekben azzal volt elfoglalva, hogy kiszabadítsa lábait és egy kupacba húzza össze a párkányon végignyúló szürkésfehér paplanernyőt. Hála az őrangyalának, meg a jóságos Kala Istennek, nem tört el semmije, csak a fenekét verte oda egy kicsit a sziklához.
Feltápászkodott, hogy körülnézzen. Első pillantása a háta mögött álló romos kőbástyára esett. Andartában volt, a legendás kolostort övező párkány szélén. Alig tudta elhinni, hogy pont itt sikerült földet érnie, ezen a messze földön híres szenthelyen. Körülötte darabokra tört téglatörmelék borította a teret, jobbról a félig beomlott főkapu ásított felé hidegen, balról pedig a nagytemplom kettős tornya meredezett a világoskék égbolt irányába.
Amióta az a bombatámadás érte a kolostort, mintha semmi sem változott volna. A földrajzi társaság könyvtárában több színes képet látott indulás előtt a romokról, amit a műemlékvédelmi hatóságok készítettek a háború után, hogy kérvényt nyújtsanak be a királyhoz a kolostor újjáépítése ügyében. A kalaizmus hajdani központja és szent zarándokhelye azonban valamiért kívül esett az uralkodó jótékonykodásának hatósugarán, ezért máig sem történt előrelépés az ügyben.
- Most aztán benne vagyok...! - suttogta maga elé enyhe keserűséggel, mikor a távoli füstfelhőre pillantott, ami a Vokner roncsaiból szállt fel.
Shenának nem voltak illúziói azzal kapcsolatban, mekkora bajba keveredett a világvégén. A Peremvilágon nem érvényesek a síkföldi törvények, az itt élő vad bennszülöttek köztudomásúlag nem kedvelik az idegeneket. Talán ezért is lőttek rájuk a Gyrnot börtön erkélyéről. Nehéz lesz innen visszavergődniük Párkányházára vagy egyáltalán segítséget hívniuk a Zorungán túlról.
Odaóvakodott a szakadék széléhez, hogy megnézze, leszálltak-e már a társai. Tiwaz a vízesés közelében lógott, tőle legalább négyszáz méterre, Acaso professzor pedig a börtönhöz vezető szerpentinen ült, nagyjából háromszáz méterrel alatta. Az lesz a legjobb, ha lesiet hozzá, hátha segítségre van szüksége. Együtt több esélyük lészen az életben maradásra egy olyan helyen, ahol állítólag még élnek repülő sárkánygyíkok, óriás denevérek és majomemberek, meg mindenféle mesébe illő torz alakok.
Karórájára nézve megállapította, hogy délután egy óra múlt. Épp indult volna a mélybe vezető lépcsősor felé, amikor megállították.
Egy barna bőrű, vékony rövidnadrágba öltözött, izmos fickó sietett feléje a kolostor északi végéből. Rövid, szőkésbarna körszakálla ellenére sem lehetett több harminc évesnél. Testre szabott ülőhevedert viselt, ami jellegzetesen hegyvidéki felszerelésnek számít. Hosszú, kócos haját hátul vastag copfba fogta össze, durva szövésű hátizsákját gyorsan leemelte erős válláról és bőrbakancsba bújtatott lábához tette.
- Jó napot hölgyem! Megsérült?
Kinyitotta a zsákot, amiből egy bőrkulacsot, meg egy fadobozkát húzott elő aggódó tekintettel. Furcsa akcentussal beszélte a taranist, ettől függetlenül rendes fickónak látszott. Íme egy tipikus bennszülött - gondolta Shena nyugtalanul. Nem tudta mire számítson, ezért óvatos tartózkodással figyelte a pasas ténykedését.
- Jó napot...! Nem, nincs semmi bajom! Maga kicsoda és hogy kerül ide?
A nő először azt hitte, talán egy magányos kóbor szerzetessel vagy remetével hozta össze a sors, bár a férfinál nem látott sem Kala amulettet, sem olvasófüzért. A fickó közben alaposan végigmustrálta őt sötétkék szemeivel, majd megnyugodva eltette a dobozt, a kulacsból pedig ivott néhány kortyot.
- Ezt én is kérdezhetném magától. Gyakran ugrál ki égő repülőgépekből?
- Nem...! Ha éppen tudni akarja, ez volt az első alkalom! Valaki lelőtt bennünket...!
