A Bumeráng akció

A Bumerángot „elhajítják"

A lány nem keltett nagyobb feltűnést a repülőtéren. A tengerparti városba naponta több száz európai, amerikai és japán turista érkezik, és ez az egyik átszállóhelye a Mekkába igyekvő ázsiai zarándokoknak is. Hát senki sem figyelt rá.

Huszonegy-huszonkét éves lehetett. Nem túl magas, vékony testalkatú, de formás. Könnyű nyári ruhát viselt, és kicsiny bőröndjébe csak ilyeneket csomagolt. Ismerte ezt az éghajlatot. Arcfestéket nem használt, csak a szemhéjára kent egy kis, most oly divatos zöldeskék színt. Félénk volt, ez látszott a mozgásán. Holland útlevelét még akkor is a markában szorongatta, amikor már túl volt a vizsgálaton, és átvette a poggyászát. A vámosok csak egy röpke pillantást vetettek a halványzöld bőröndre, amely nagyon illett a lány hasonló színű ruhájához, és intettek: mehet.

Kilépett az érkezési csarnokba. Tudta magáról, hogy nem különösebben csinos. A férfiak - megszokta már - ritkán fordultak meg utána. Itt azonban másféle világ volt, másféle férfiakkal. Azonnal látta a burnuszos-bajuszos embereket, a rásütő fekete szemű tekinteteket. Mindez régi emlékeket idézett. A hangszóróban szólt valaki, arabul persze, néhány szót ebből is értett. Körülvette az a melegség, amit csak akkor érez az ember, ha a gyermekkor egy darabja tér vissza. De hamar lerázta magáról ezt az érzést. Nem tudna itt élni, nem tudná elviselni sem a klímát, sem a szokásokat. Azóta sokat olvasott a világnak erről a tájáról, de nem járt itt. Most mégis eljött.

Egy szakállas férfi bukkant fel előtte:

- Lucy Denvald kisasszony? - A hangsúlyból tudta már Lucy, hogy amaz biztos a dolgában, a kérdés részéről csak alkalmazkodás volt egy idegen etiketthez. Európai szokáshoz.

- Én vagyok. Jó napot!

- Üdvözlöm, kisasszony! Al-Mutawa úr küldött ön elé. Ahmed vagyok, az úr titkára. Ha nincs ellenére, viszem a bőröndjét.

Lucy engedelmesen követte a titkárt.

- Szóval ez az - mondta Mutawa, és oldalról sandított David Resnick arcára. Jól tudta, most dől el minden. Ha a látvány nem nyeri el a kommandós főnök bizalmát, a megállapodás ellenére is füstbe mehet a terve.

David és a fiúk megtorpantak.

A palota egyik hátsó udvarán álltak, amely a tenger felé nyitott volt. A kerítésen igen széles, kapuként nyitható rés tátongott. De nem ez kötötte le a figyelmüket. Pat nagyot nyelt, nem is jutott szóhoz. Carlos először felfelé nézett, tekintete csak utána fordult oldalra. Mader, bár sejtette, mit fognak látni, mégis meglepődött. Lanner és Harry nem szóltak, Elsonnal együtt csak nézték azt...

Az először erődnek látszott. Magasabb volt, mint bármelyikük, és megközelítőleg kör alakú. Oldalt műanyag „kötény" lógott le róla körben, feljebb a szegecselt fémlemezeket látta David, és rögtön megértette azt is, miért matt szürkészöld festékkel vonták be. Igen, így nem fog csillogni, messziről aligha vehető észre. Nem sokat tévedett tegnap, amikor azt mondta a társainak: repülő csészealjjal indulnak az akcióra. A kerek, korong alakú szerkezet valóban hasonlított ahhoz, amit az emberek évtizedek óta mindenütt a világban észlelni vélnek. Elöl két oldalt a lapos fedélzetből két ovális nyílás állt ki, nagy szemeknek tetszettek, de fémháló borította őket. Hátul két ponton, tölcsérszerűen, a végek felé szélesedett ki a burkolat. Éppen odaértek, sötét nyílások tűntek a szemükbe. A fémlapok égett széle egyértelműen jelezte, milyen célt szolgál. A két hajtómű terelőlapos füstelvezetőjét látták.

- Itt az építő és kezelő, Hirosi úr.

David megfordult. Egy alacsony termetű, középkorú, komoly arcú japán állt előtte. Hirosi könnyedén meghajolt. David a kezét nyújtotta.

A japán csak akkor mozdult, amikor a férfi keze már feléje nyúlt a levegőben.

- Üdvözlöm, Hirosi úr! Ön is részt vesz ezen a... kiránduláson? - kérdezte Resnick, miután közölte a nevét.

- Igen, uram. Egy társam kíséretében. Őt Takeónak hívják.

- Mutassa meg belül a járművet, kérem! - David Maderre nézett: - Menj helyettem is!

- Ön nem nézi meg? - kérdezte Mutawa.

Fölösleges lenne megtekintenem belülről, hiszen én úgyis az ön hajóján várakozom majd. - David arcán kínos mosoly suhant át. Az arab elértette. A sérült lába miatt... Mutawa gondolatban vállat vont, és csendben figyelte, míg a könnyű alumínium létrán a férfiak felkapaszkodnak a „csészealj" fedélzetére, külső burkolatára.